Hideg uborkaleves
Levesek

Hideg uborkaleves

Frissítő, hideg uborkaleves, amely előételként, köretként, vagy egészséges főételként is fogyasztható. Könnyű elkészíténi, és a szénhidrát bevitelre odafigyelők is nyugodtan fogyaszthatják.

Hideg uborkaleves hozzávalók:

500 g görög joghurt
2 nagyobb kígyóuborka
1 kisebb apróra vágott vöröshagyma
1 csipet őrölt kömény
3 tk friss kapor
citromlé ízlés szerint
só ízlés szerint

Hideg uborkaleves elkészítése:

1. A kígyóuborkát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük. Két réteg papírtörlőre sorakoztatjuk az uborkaszeleteket és alaposan megsózzuk. 20 percig állni hagyjuk.
2. Az uborkaszeleteket a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe rakjuk, és 1 percig turmixoljuk amíg sima levest nem kapunk.
3. Tálalás előtt legalább egy órára tegyük hűtőszekrénybe, majd áttetsző poharakba töltjük, 1-1 kígyóuborka szelettel díszítve tálaljuk.

OkosReceptek
Az OkosReceptek nem diétás oldal és még csak véletlenül sem szeretnénk az étrendi terápiák meg a funkcionális táplálkozás mélységeibe belebonyolódni. Egyszerűen mi is csak szeretünk jókat enni, miközben odafigyelünk arra, hogy ne vigyünk be olyasmit a szervezetünkbe, ami árt nekünk, vagy amit egyszerűen nem akarunk bevinni.
https://okosreceptek.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük